Felveszed a kesztyűt a sorssal azért, hogy azt az életet éld, amit szeretnél, amit elképzeltél magadnak, vagy hagyod, hogy csakúgy megtörténjen? Felveszed a kesztyűt és harcolsz azzal, akit a szívedbe engedtél, vagy meghagyod a nyugodalmas, chillezős naplemente feelinget kettőtök között? Amikor nincsen semmi, csak a lét egyhangú fogalma, ami pont azt sugallja, hogy senki mással nem ilyen, mint vele, de azért mégis csak bizserget belül a jóérzés, mikor először vitatkoztok egymással. Az állóvíz nem kifogás a szeretetre, a szeretet pedig nem mentség az állóvízre.
Kellesz, ahogy a nevemet suttogod a tópartjánál. Kellesz, ahogy féltékenyen rá borítod az asztalt egy idegenre. Kellesz, ahogy éjszaka meglepő megfontoltsággal kacagunk a kimondatlan tetten, hogy itt és most elérkeztünk egymáshoz. Kellesz, hogy a nap süssön még akkor is, mikor esik. És kellek, hogy az apróságoknak is épp úgy örülj, mint ahogy már várod a negatív dolgokat.
Hit nélkül egy kapcsolat sem működik. Mondhatod azt, hogy nem vagy vallásos, hogy nem hiszel senkiben csak magadban, de néhanap még az sincs meg, mondhatod, hogy a bizalomra van szükség és semmi másra, attól még neked is lesz egy pont, amire nincsen magyarázatod. Nem tudod megmondani, miért pont Ő, hogy miért pont Te, hogy miért pont ti játsszátok a valóság kapuját, hogy miért pont ti vagytok a gangon cigarettázva és borozva, hogy miért pont ti lesztek azok, akik egy ölelés matricával is értik egymást. Foghatod a véletlenre, csak pontosan tudod, hogy a véletlen, Isten inkognitóban. Nincsenek véletlenek, mindennek oka van, hiszel ebben. Is.
Ahogy hiszel a reggeli kávéban, mikor kócosan felkelsz, hogy csinálj egyet magatoknak. Hiszel az utazások mámorában, az otthon érzésében, mikor más országokban jársz, vagy akkor is, mikor Budapest utcáit járod. Az otthon sosem egy lakás, az otthon fogalma mindig mozgással jár. Mozgással jár az önfeledt pillanat este 11kor, a két korsó sör feletti lelkizés, a focimeccs nézés közbeni izgalom és kiabálás, és a viber üzenetek csengetése, a hétköznapi élő beszélgetések mélysége. Ott érzi magát otthon az ember, ahol szabadon engedik, s ahol többször kimondják akár csak magukban, hogy elengedem. Elengedem a vitákat, a nevetéseket, a folytonos aggódásokat, a túlagyalásokat, a már-megint-eltűnt napokat. Elengedem, mert szétszed. Akit elengedsz, azzal kapcsolódtok össze örökre, hisz ha ketrecbe próbálod zárni a másikat, mindenféle kötöttségekkel, akkor a másik egy idő után menekülni fog mellőled, mert nem kap levegőt. A menekülés pedig nem szívkérdése, még csak fizikai sem: a menekülés már egy üres pont a kör közepén, ami kilyukasztva fekszik a Balaton parton a nyugágyak előtt.
Hiszek a morzsákban, amik szerteszéjjel heverednek a földön. Hiszek a változásban, az újjászületésekben, a kimondatlan szeretetben. Már hiszek az elkésett vallomásokban is, amikre régen annyira vágytál, hogy legalább egyszer, és most így pár év eltelt, kimondtad, és csak megnyugodva mosolyogtam. Hiszek abban, hogy mindig akkor kapjuk a lelki megerősítéseket, amikor nem számítunk rá, de tudat alatt is szükségünk van rájuk: és ezt nem mi tudjuk, hanem Odafent. Nem félek hinni, és ezt Tőled tanultam meg: mármint azt, hogy bátor legyek. Hogy nem kell félnem attól, amit más gondol, csak az a lényeg, hogy számomra elég legyen, hogy önazonos tudjak maradni, bármi is történjen. Nem félek az érzelmektől, a kimondott szavaktól, a kimutatásoktól: nem félek az élettől, ami párhuzamban fut önmagamként és szociális társaskapcsolatként. Ennek a párhuzamnak a metszete az, amit Isten elvárna tőlünk. Hogy élvezzük az életet, hogy ez itt, amiket kaptunk, semmi sem a miénk, csupán ajándékba kaptuk, tehát nincs vesztenivalónk, egyszerűen csak a lehető legjobban meg kéne élnünk az egész mindenséget.
Mi akarsz lenni: aki csak befogad és magának tart mindent, mint a Holt-tenger, vagy olyan szeretnél lenni, mint a Galileai-tenger, aki az egyik oldalon befogadja, majd a másik oldalon továbbadja a jót? A szeretetet, a kegyelmet, a nem-vagyunk-egyedül érzést, a mosolyt, az együttérzést, a gondoskodást, a hitet. Ha jót tesz neked, akkor miért félsz tovább adni?
Hit nélkül egy kapcsolat sem működik. Önmagunkban hinni, a másikban hinni, másokban hinni, egymásban hinni, és a hitnek semmi köze a bizalomhoz. A bizalom kérdésköre még csak nincs is benne az első három legfontosabb dologban: megismered az illetőt, és valami meg fog benne. Lehet ez bármi: az arca, a kisugárzása, a beszéde, a viccei, a ruházata, a tekintete, a bonyodalmai, a túlságosan nagy angyal-énje, bármi. Beszélgetni kezdtek, és egyre jobban a lelkedbe lát, ha jól csinálja, és te pedig az övébe, ha nem játszik. Majd azt érzed, hogy hiszel neki, hogy hiszel benne. Azt érzed, hogy meg tudnád szeretni. Kezded közelebb engedni magadhoz, így ugye, hogy a bizalom nem is lehet toplistás? Az csak jön, olyan váratlanul, ahogy megy is.
A bizalom nem létkérdés, persze fontos és szükséges, de a hit, az, ami egy nagyon nagy aduász. Gondolj bele, úgy érzed, hogy a párod felé eltűnt a bizalom, hogy egyszerűen annyi mindent csinált vagy épp nem csinált, mondott, hogy már nem tudsz benne bízni, de mégsem vagy képes elengedni. Mégsem vagy képes azt mondani, hogy “menj az életemből, vége van.” És miért nem? Mert még szereted. Mert az emlékek. A jó dolgok is, hiába vannak rosszak. És ezek miért maradtak még meg erősebben benned a bizalommal szemközt? Mert ott van azaz érzés, hogy még hiszel benne, benned, hogy még azt érzed, hogy hiszel a kettősötökben, hogy együtt kell még lennetek valamiért, még nem engedheted el.
S amíg hiszel, addig nem is fogod tudni teljes szívvel elengedni, bármiről legyen is szó.
Hit nélkül egy kapcsolat sem működik. Ne azt kérdezd meg magadtól vagy a másiktól, hogy ugye, bízol bennem? ugye bízok benne? Ne. Hanem az legyen a kérdés, hogy hiszel-e bennem? Hiszek-e benne? Hiszek-e magunkban? Akkor jöhet bármi, bármilyen hurrikán, ha hisztek, mindenen túl lesztek: EGYÜTT.
A hit nem vallás. A hit önmagunkban van: ha belegondolsz, az önismeret legalapvetőbb jelszava –
Higgy magadban, hogy másokat is elfogadj, hogy mások is szeressenek.
NAPI KÉRDÉSEK:
Egy 10-es skálán, mennyire hiszel önmagadban? (1 – semennyire ; 10 – tökéletesen, jobban, mint másban)
A mostani párkapcsolatodnál, amikor először találkoztál a pároddal, mi fogott meg benne? És most az a tulajdonság hányadik a rangsorban?
Ha még hiszel, de nem bízol, szakítasz? Mit érzel belül olyankor?
Mennyire tudsz hinni másokban?
Mi volt az utolsó csalódásod, ami után nehezen álltál fel a földről?
Mi/Ki segít a csalódások, szakítások, fájdalmak után újra lélegezni?
(tervezek ezekből vlogot. Szerintetek? :] ).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: